DR. MOLNÁR Péter: A média szerepe a gyermekek életében.
In.: Módszertani Közlemények, 2010/2. szám, 56-62. p.

A gyermekeket felnevelő környezet két alapvető eleme a család és az iskola volt. Pár évtizede új, erőteljes és hatékony harmadik lépett be a közegbe: a televízió. A család tagjainak nevelőközegét (apa, anya, nagyszülők) kiegészíti az iskola nevelőközege (pedagógusok, kortársak), s ezeket erősíti-gyengíti, alátámasztja-felülírja a média nevelőközege.
A gyermeki személyiség kialakulásához ismeretek, minták, szocializációs effektusok, értékválasztási képességek szükségesek. A családban és az iskolában tudatos, tervezett ismeretátadás és személyiségformálás folyik, míg a televízió és más médiumok alapvető szempontja nem a nevelés milyensége, hanem a nézettség növelése, profittermelés.
A médiumok nem az emberek, a gyermekek műveltségi szintjének emelésében, adott nemzet kultúrájának továbbélésében, az esztétikum, az ízlés fejlesztésében érdekeltek, hanem a nézők szokásrendszerének olyan irányú formálásában, mely a médiahasználat igényét támasztja alá.
Ennek érdekében születnek a kommersz, színes, erőteljes izgalmakat hordozó tartalmak, sodró lendületű show műsorok, a külső formák fontosságát hangsúlyozó intertainmentek, melyek látványukkal lenyűgözik, lebilincselik a nézőt.
A bekerített személy hajlamos átvenni a médium szóhasználatát, kommunikációs stílusát, viselkedési és viseleti, megjelenésbeli elvárásait, habitusteremtő mintáit. Különösen érvényes ez a kialakulatlan személyiségre, mely a család és az iskola merevebb, hagyományosan rögzítettebb keretrendszere ellenében a kortársak által is preferált lazább, színesebb, izgalmasabb formáit részesíti előnyben. A lázadás felszíni megjelenítődései az aktuális divattrendek követése, a kommunikációs sémák átvétele.
A médiumokat nem lehet kirekeszteni az életünkből. Tehát meg kell őket szelídíteni. Módszerei: közös használat feldolgozással, irányított műsorválasztás, megmutatni manipulatív technikáit és törekvéseit, érdekrendszerének felfedése a mi érdekeink ellenében, más programok fontosságának bemutatása.
A médiumokat korunkban nem lehet kikerülni, kirekeszteni – nem is akarjuk -, hanem meg kell ismerni működésük mechanizmusait, és magunk javára fordítani.

GÉCZI János: Stat rosapristina nomine, nomina nuda tenemus – széljegyzet a rózsa kultúrtörténetéhez.
In.: Magyar Tudomány, 2010/5. szám, 563-576. p.

A rózsa leginkább a pazar színben pompázó, illatozó gyönyörű virágot jelenti számunkra, mely perszonális terét védve olykor tüskét döf ujjunkba, esetleg művészeket ihlet meg alkotások létrehozására, vagy éppen illatkreátorokat inspirál.
Olykor irodalmi szekvenciában a Kisherceg bolygóján nyíló virág, máskor Umberto Eco keresi a nevét (hogy konklúzióként mégse találja)
Aztán történelmi családok címerén jelkép, pajzsok jelképes virága, sub rosa - beszélgetések titkosítója, a rózsakoszorú, mint a mártírok erényének jelképe.
Kultikus-vallási jelentése az ókortól napjainkig folyamatos, a keleti ornamentika, a rózsafüzér, az égő csipkebokor, a „titkos értelmű rózsa” Máriára utalása.
Ritkábban jelenik meg a képe, mint táplálékforrás vagy gyógyításban használatos esszencia alapanyaga, pedig ebben a szerepkörben sokkal gyakrabban találkozunk vele.
A természettudományos praxistól a filozófiáig, a naturálistól a jelképiségig (allegorikusig), a profántól a szakrálisig mindenütt belébotlunk.
Érdekes és figyelemreméltó írás Géczi János tollából, aki a téma alapos ismerője és régi kutatója.

„A szeretet lát jól” – Beszélgetés Vekerdy Tamás pszichológussal. Kérdez Horváth Anikó.
In.: Köznevelés, 2010/18. szám, 14-15. p.

Vekerdy Tamással, akit mind pszichológusként, mind a Waldorf iskola lélektani mestereként ismert, készített interjút a szerző gyerekről, iskoláról, oktatásról.
A beszélgetés főbb konklúziói: a legfontosabb az iskolában maga a gyerek, olyan iskolát teremtsünk neki, ahová szívesen jár, ahol nem dresszírozzák, hanem jó szóval oktatják, gyarapítják személyiségjegyeit, formálják jellemét; a pedagógus személyisége, saját hitelessége a legfőbb munkaeszköze, intuíciója és improvizációja teremtsen légkört az oktatási órán, nem a tananyag szorítása.
Sok szülőnek megfontolandó a megállapítás, hogy hagyjuk a gyereket örökmozgó, önfeledt óvodásnak, mesélő és mesehallgató, mozgásos-utánzásos kisgyereknek, lusta merengő kamasznak lenni, nem túlterhelt, teljesítménykényszerben megrokkant, örömtelen gyerekkoron átesett depressziós személyként felnőni.
Kitér a beszélgetés a biztonságos, védelmet nyújtó környezet, a szeret, az odafigyelő család fontosságára. Ne keverjük össze a szerepeket: az iskola dolga az oktatás, a szülőé a szeretetben felnevelés, az otthoni korrepetálás megmérgezi a család életét. Szükség sincs rá, ha az iskola elvégzi a feladatát.
Nem csupán a Waldorfosok, mindenki okulhat a cikk tartalmából.

Bedő Sándorné könyvtáros

PALLÁNÉ Szénási Magdolna: Grimm-mesék a pedagógiai folyamatban.
In.: Iskolakultúra, 2010/1. szám, 131-144. p.

A mesével nevelés, szórakoztatás mindig is lehetőséget jelentett mind a családban, mind a szervezett oktatásban a gyermekek értelmi, érzelmi, szociális formálásában. A mese univerzum fontos része a Grimm fivérek gyűjteménye, amely az általuk gyermekkorban hallott, megjegyzett, majd lejegyzett és művészien megformált vagy átdolgozott történetek összessége.
Jelen cikk a Grimm-mesék pedagógiai folyamatban betöltött szerepét, a bennük rejlő lehetőségeket tárgyalja. Természetesen minden folyamatnak van ellenző tábora is. Ez estben sincs ez másként. Ezek kialakulásának, fennmaradásának, terjedésének okait, körülményeit sorakoztatja fel a cikk.
A Grimm mesék ellen először a vallásoktatók szólaltak fel, a babonás elemek hívő lélekre gyakorolt káros hatását kiemelve.
Majd a tudomány oldaláról érte támadás, a 18. századi racionalista felvilágosodás ki akarta irtani a gyermekirodalomból az irreális, irracionális tartalmú meséket.
A mesével foglalkozók táborában a későbbiekben egyaránt megtalálhatók a mesét, mint a művészet irracionalitását képviselő formációt totálisan elvető véglettől a Grimm-mesék egész oktatási-nevelési folyamatot átölelő, alapvetően e mesékre épülő rendszerét egyedül üdvözítőnek találók.
Időről-időre másra hivatkozva vetették el a Grimm-mesék oktatásbeli felhasználását – prakticista közvélekedés, mélypszichológiai hatások, felszínes racionalizmus, brutalitás elemek jelenléte, értelmetlen és haszontalan fantáziálás, stb. -, ugyanakkor a pártolók és szakszerűen használók köre sem tétlenkedett.
Érdekes és elgondolkodtató olvasmány, különösen abból az aspektusból, hogy az olvasásra nevelés napjainkban égető probléma, s a Grimm történetek segítséget jelenthetnek gyerekeinknek az olvasás megkedvelésében.

VÁMOS Tibor: A megértés aporiája.
In: Magyar Tudomány, 2010/2. szám. 208-214. p.

Filozófiai tanulmányainkban a két entitás közti megértés (megértetés) kérdésköre, annak módozatai és problémái, magyarázati leképezései sok fejtörést okoztak. Pedig csupán ember és ember közti kommunikációról, élő interaktivitásról volt szó, „szöveg-mint üzenet” és „szöveg-mint értelmezett kód”.
Az interakció közegeinek bővülésével bonyolultabbá válik a megértés. Minél összetettebb a közeg, annál kiszámíthatatlanabb az adótól a fogadóhoz eljutatott szöveg megértési validitása. Már az írás megjelenése jelentékeny módosulásokat (a közös nyelv problémája, a kultúra eltérősége, az élőbeszéd hiánya) generál a folyamatban, de közel sem olyan mértékűeket, mint a számítógépekkel közvetített információ és az eredeti gondolat viszonylatában. Teljes megegyezésről nem beszélhetünk soha, a teljes megértés ténye aporia.
Egyik kedvenc aporiánk – amely jelenleg még a science fictionba végződik – a gondolkodó, feladatmegoldó gépek evolúciója. Alan Mathison Turing meghökkentő felütése dolgozatában - „Szeretném, ha elgondolkoznának azon, hogy tudnak-e a gépek gondolkodni?”- az emberiség jövőjének fontos aporiáját vetíti előre, képesek leszünk-e megérteni saját működésünket, aztán logisztikai jelekként átkonvertálni gépekbe, megvalósítván az affektív és intellektuális képességeket hordozó robotokat, akik képesek humán információk megértésére és képzésére.

SZÉKELY Tamás: A szociális viselkedés evolúciója.
In.: Természet Világa, 2009/ II. klsz., 56-59.p.

„Mindenkinek van szociális élete” – foglalta össze a kérdést Robert Trivers. Életünk valamennyi megnyilvánulása szociális társas környezetben, fajtársainkkal való interakciók során alakul a gének meghatározta közegben.
A szociobiológia – mely a szociális viselkedések biológiai alapjainak vizsgálata – az etológia, az ökológia, a populációbiológia megközelítésén túl az egyedek és populációk szociális viselkedésének megértését célozza meg az evolúcióbiológiában használatos eszköztár felhasználásával. E vizsgálatok segítségével érthetjük meg a párválasztást, a szexuális szelekciót, a fajtársak szerepét, az egyedek közti kommunikációt és interakciót, a társas viselkedés szelekciós folyamatát.
A terület szakemberei figyelemmel kísérik a szociális viselkedések genetikai háttérét, a környezet hatását a szociális viselkedésre, valamint a szociális viselkedés filogenetikai hátterét, melynek eredményei lehetőséget nyújtanak az ősi fajok viselkedésének rekonstruálására.
Bár szociális viselkedésünk folyamatos fejlődést, változást mutat, visszafejthető az összehasonlító elemzések során a fejlődés minden fázisa. Az ember és az állat szociális viselkedése közti különbségek pedig mennyiségi és nem minőségi jellegűek, tehát hasonló módszerekkel vizsgálhatók.
Darwin-év lévén bizonyára sokat hallunk még idén az evolúcióról, a témának egy érdekes darabja a cikk.

BAJOMI Iván: Lehet-e megfontolva haladni az oktatásügyben?
In.: Educatio, 2009/4. szám. 461-472. p.

Az oktatásügy két évtizedes útkereséseit és úttévesztéseit összegzi és elemzi a szerző, a „kiérleletlen oktatásügyi változások”, az elhamarkodott, átgondolatlan változtatások emberi tényezőit és politikai hátterét.
Néhány példa az oktatásügy elvetélt, vagy be nem fejezett változtatási aktusairól: az iskolaszerkezet lezáratlan kérdése, a tantervi szabályozás vargabetűi, az alapműveltségi vizsga rövidtávfutása, az oktatás világába a termelésből úgy-ahogy adaptált minőségbiztosítási program, a Comenius eredményességi problémái, a rövid életű tanoda-program, a beharangozott tanári életpálya-programot „kiváltó” egyszeri szintre hozó fizetésemelés, amely azóta teljesen elkopott már.
A kiegyensúlyozott, tendenciózus oktatáspolitika helyett ad hoc intézkedések, politikafüggő, szakmai megfontolásokat nélkülöző trendek uralkodtak, érdekek és szervezetek (Oktatási Érdekegyeztető Tanács, Országos Köznevelési Tanács, Közoktatás-politikai Tanács, Országos Kisebbségi Bizottság, Országos Diákjogi Tanács, Szülői Érdekképviseleti Tanács, Nemzeti Közoktatási Értékelési Tanács) taktikái között nyüglődik az oktatás.
Tanulságos olvasmány pedagógusoknak a jelen cikk is, de az egész aktuális folyóirat szám.

SZABADOS György: Álmos vagy Árpád? Katona István történetírása és az Árpád-ház fogalma.
In.: Élet és Tudomány, 2010/1. szám. 6-8. p.

Miért nevezik a magyar történelem első fejedelmi dinasztiáját Árpád-háznak, holott első tagja Álmos vezér volt? Kitől ered az elnevezés? Milyen történelmi megfontolások és történetírási háttér motiválta Árpád nevének alapítóatyaként való meghonosulását apja ellenében?
A cikk szerzője a kétszáz éve elhunyt egyetemi tanár, művelődéstörténet író Katona István előtt tisztelegve foglalkozik a témával, hiszen Katona Istvánnak az Árpád-ház fogalom meghonosításában elévülhetetlen érdemei vannak.
Az első magyar fejedelmi dinasztia sohasem nevezte magát e néven, Katona István volt, aki utólagosan elnevezte a korszak jobb elkülönítése céljából és választását indokolta is: bár Álmos előbb állt a nemzet élén, de Árpád hatalma nagyobb és híresebb volt atyjáénál, ezért méltóbbnak tartja dinasztiaalapító névadónak, a kárpát-medencei magyar történeti folytonosság eredőjének.
Katona István 1778-tól kezdte kibocsátani 42 kötetes magyar históriáját, amely a honfoglalással indul, s a magyar tudatformálás alapvető dokumentumának számít. A művét megelőző történetírók és történeti írások ismeretében konszenzusra törekedett, az adatok egyeztetésére, s nem az ütköztetésre.
A kérdés a történelemtanításban is érdeklődésre tarthat számot.

SZABÓ Zsolt: A tanulói lét félelmei és szorongásai pedagógiai szempontból.
In.: Taní-Tani, 2009/4. szám. 63-67. p.

Minden iskolát megjárt embert megérintett a folyamat során valamikor a félelem, a szorongás, amely az oktatás folyamatában előforduló számonkérések velejárója, hozadéka.
Freud rendszere alapján csoportokba osztott tanulói félelmeknek, szorongásoknak két fajtáját különböztetjük meg: a hasznos, motiváló jellegű és a neurotikus, szorongásos, amely a tanulási folyamatot és a pszichés fejlődést gátolja.
Az iskolai szorongásos tünetek – bár jelen vannak – nem általánosíthatóak, és az iskolarendszer létjogosultságát nem kérdőjelezik meg. Ugyanakkor a jelenség negatív oldalának visszaszorítása, ismérveinek feltárása megoldást kíván. Az iskolafóbia, az iskolaundor, az órai szorongás, az osztálybeli erő- és érdekviszonyok, a tanár viselkedése, a tananyag mennyisége és minősége, a számonkérés, az ésszerűtlen versenyeztetés, mind szorongásképző tényező lehet. A reformpedagógia által preferált megoldások sem jelentenek kiutat, hiszen az iskola nem melegágy, ahol a rossz hatásoktól meg kell védeni a gyereket, mert az iskola utáni élet ezt már nem teszi meg értük.
Módszereket és megoldásokat találni, odafigyeléssel és okos szabályozással megoldani a problémát az oktatási vezetés, a pedagógusok, a pszichológusok, az egész társadalom kötelezettsége. Megoldást pedig csak konstuktív elképzelések jelenthetnek!

MANNHARDT András: Félnek-e a haláltól a gyerekek?
In.: Élet és Tudomány, 2009/50. szám, 1593. p.

A halálhoz kapcsolódó gyermeki érzelmek megnyilvánulásait vizsgálták az ausztráliai Queensland Egyetem munkatársai Virginia Slaughters és Maya Griffiths. Az ő kutatásaik összegzésére reagált a cikk szerzője a Lélektani lelemények rovatban.
A halál jelenség megértése a gyermekben az 5. és a 10. életév között játszódik le, öt fázison keresztül:
1.,a halál visszafordíthatatlanságának megértése,
2.,a halál általános jelenség voltának megértése,
3., a halál elkerülhetetlenségének felismerése,
4.,annak a felismerése, hogy a halálban az élő szervezet működései megszűnnek,
5.,a halált biológia okok, a fizikai test működésének összeomlása okozza.
A vizsgálat konklúziója, hogy azok a gyermekek, akik megismerték és megértették a halál természetes folyamat voltát, kevesebb szorongással és félelemmel tekintettek az eseményre. A megválaszolatlan kérdések, az elhallgatás, a jelenség nyílt feldolgozásának hiánya okozza a gyerekekben a félelmet, megértése pedig oldja azt.
Minden gyerek találkozik az elmúlás tényével, akár nagyszülő, rokon, akár a kedvenc állat személyében. Tehát szükséges már gyerekkorban felvilágosítani őket a traumák kivédése érdekében.

POLLAM, Michael: Ármány és szerelem. Főszerepben az orchideák.
In.: National Geographic, 2009/12. szám, 100-121. p.

Szemet kápráztató és szívet gyönyörködtető élő flórája a természetnek az orchideák családja. Minden növénykedvelő álma, hogy otthonában dédelgethessen egy-egy példányt.
Lássuk, ki is valójában ez a szépséges teremtés? A cikk szerzője az orchideák kettős természetét, az evolúcióban való aktív részvételét elemzi.
Az orchidea a világ élőlényei közül az egyik legnagyobb átverő, minden szépsége, lenyűgöző megjelenése csak és kizárólag fajtájának fennmaradását, génjeinek továbbörökítését szolgálja. Ennek érdekében felhasználja és kihasználja a környezetét, különös tekintettel a porzásában, átörökítő anyagának szállításában résztvevő rovarokat. Trükkökkel, válogatott fortélyokkal veszi rá az apró szárnyasokat, hogy fajfenntartását segítsék.
Nem bánik különbül az emberrel sem, hiszen az orchideafélék számos fajtájának nászában működik közre, létrehozva olyan formákat, amelyek a természetes közegében soha nem jöttek volna létre. Míg rovarkartársaink ösztöneik kényszerítő ereje folytán váltak az orchideák rabszolgáivá, addig mi önként, boldogan vállaltuk fel ezt a szolgaságot.
Ennyi szépségért azért megéri!

BEREGI-NAGY Edit: Bűbájos csábítók.
In.: National Geographic, 2009/12. szám, 122-123. p.

Az orchideákat messziről jött egzotikus idegeneknek tartjuk, pedig hazai erdőinkben, lápjainkban is számos orchideafélével találkozhatunk. Ezek a színpompás növények hazánkban talajlakók, ellentétben külhoni testvéreikkel, akik fák, sziklaszirtek magaslatait választják lakhelyül.
Magyarországon ötven orchideafaj őshonos: madársisakok, kosborok, bangók. Trópusi kollégáikhoz híven ők is a szemfényvesztés nagymesterei, gond nélkül kihasználják rovarbarátaikat, hogy örökítő anyagaikkal fáradozzanak, megoldják szaporodási teendőiket, akár saját kárukra is.
Hazai nemzeti parkjaink becses darabjai ezek a növények, változatos szépségükkel gyönyörködtetnek, de velük kapcsolatban tényleg érvényes a „mindent a szemnek” intelem, hiszen védett növények lévén, senkinek sem ajánlott a túlzott ragaszkodás, a példányok leszedése, földlabdás eltávolítása, amely anyagi szempontból sem kifizetődő, de hiábavaló is, hiszen a kiskertben való meghonosítása lehetetlen.
Gyönyörködjünk bennük élőhelyeiken és védjük őket, ha már úgyis a rabszolgáik vagyunk!

VÖRÖS Klára: A könyvtár, mint nevelési színtér és értékszimbólum.
In.: Könyv és Nevelés, 2009/2. szám, 8-13. p.

Az emberek a könyvtárat tartósan preferált helyként helyezik el értékskálájukon, az intézmény az évszázadokat átölelő múltjával az emberi értékstabilitás emlékműve, az élő gondolkodás motorja.
Az igény a gondolatok megőrzésére az emberi gondolkodással egyidejű, a dokumentált gondolatok szervezett formában megőrzése az emberiség történelmi múltjába nyúlik vissza. Az egyén gondolatainak közösségi értékké emelésének funkcionális helyszíne: az egyes, véges memória összekapcsolása a nagy, végtelen memóriával, az emberi tudás szervezett egészével.
A könyvtár nevelési funkciójáról ritkán esik szó önmagában, esetleg az iskolai könyvtár oktatásban betöltött szerepének aspektusában. Kognitív funkciója – a gyűjtött, szervezett, feltárt, őrzött, szolgáltatott szerepe ismeretében – ismertebb, mint morális és affektív kisugárzása. Pedig az utóbbiak legalább olyan súllyal jelennek meg, csak kevesebb figyelem kíséri. Morális funkció esetén gondoljunk a beiratkozással vállalt felelősségre, normakövető magatartásra, a morális interakciókra: könyvtári szabályzat elfogadása, szabályszegés esetén a retorziók elfogadása, bizalom, becsületesség, önfegyelem, viselkedési normák elfogadása.
Az affektív jellemzők, mint pozitív atmoszféra, a szívesen látottság élménye, a segítő szándék megnyilvánulásai, az együttműködés bizalmi alakulata a könyvtár, mint színtér elengedhetetlen együtthatói. Hiányukban a kognitív lehetőségek csupán lehetőségek maradnak, nem aknázódnak ki, nem jön létre a bizalom és a szolgáltatás hiányossága a rendszer működését veszélyezteti vagy teszi lehetetlenné.

MOSONYI László: Magánzsörtölődések a digitális linkségről.
In.: Könyv és Nevelés, 2009/3. szám, 46-53. p.

A szerző készülő könyvének itt megjelent részletében abbéli aggodalmának ad hangot, hogy a digitális forradalom jó néhány „harcosa” a technika felhasználójából annak elhasználójává, esetleg elhasználtjává válik.
Minden technikát (emlékeztetve a melengető tűztől az erdőtűzig terjedő skálára) lehet értékesen, értelmesen felhasználni, vagy a címben is jelzett link módon. Sajnálatos, hogy az életünket megkönnyíteni hivatott technológiák a munkánkban és egyéb cselekményeinkben nem a hatékonyság, a precízség, esetleg az esztétikum szolgálatába szegődtek, hanem könnyelműségre, hamar munkára sarkallnak.
Csak néhány példa: a mobiltelefont gátlástalan hangerővel, modorral, a helyszínnek tiszteletet meg nem adva használók; az internetes adatbázisokból átkopírozott szövegek lopkodása; nyelvünk rontása, rombolása, kezdetben talán viccesnek szánva, később beépül, és mint helyes használati mód működik.
A linkség maga nem a digitális világ találmánya, nem róhatunk fel neki többet, mint ami ténylegesen belőle származik, de lehetőséget teremt újabb, és újabb könnyelmű, kis ellenállású megoldásokra.
Ne hagyjuk, mert az áldásaitól is megfosztjuk így magunkat!

MAGYAR Gabriella: Pszichogén funkciózavarok, pszichoorganikus szindrómák korrekciója .
In.: Fejlesztő Pedagógia, 2009/4. szám, 13-25. p.

Felgyorsult világunk elidegenítő civilizációs problémáira adott válaszok között egyik a szorongás, mint súlyosabb kórképek előszobája határozható meg (depresszió, szuicidium, drogabuzus). A mindennapi alapszorongás normális, hiszen vészcsengőként és teljesítményfokozóként működik, ez a mobilizáló szorongás. Kórossá akkor válik, amikor helyzetértékelési zavarokat, testi tüneteket, ál szomatikus megbetegedéseket generál, ugyanakkor a kiváltó ok, a szorongás maga rejtve marad (debilizáló szorongás).
A kamaszkor amúgy is bonyolult életszakaszában az összebogozódott lélek hajlamosabb a kóros szorongásra. A debilizáló szorongás (gátolja, rontja a teljesítményt: merevvé váló mimika, feszült izmok, lelassult zavaros beszéd, dadogás) szélsőséges esetben, tartós stressz; állandósuló tehetetlenség érzet esetén demobilizáló szorongássá válhat, mely előidézhet pszichoszomatikus betegségeket, depressziót, alkoholizmust, agresszivitást, akár öngyilkosságot is kiválthat.
A serülőknél a helytelen önértékelés, önbizalomvesztés szorongást gerjesztő állapotában a megküzdés (coping) problémakezelő, elhárító mechanizmusainak működése sem felhőtlen.
Ezek környezeti kiváltó okait elemzi a cikk a család és az iskola viszonylatában, átfogó, rendszerbe szedett módon.

SÜLE Noémi: Füstölgő tinik: A 12-15 évesek dohányzási szokásai.
In.: A biológia tanítása, 2009/4. szám, 19-27. p.

A dohányzás társadalmi elbírálása a történelem során folyamatosan változott. A filmek divatteremtő ereje folytán volt idő, amikor fölöttébb sikkes volt a „hamvadó cigarettavég” Karády stílusban. Nem az egészségre gyakorolt hatása volt az elsődleges szempont, hanem a bódulatot kiváltó hatása.
Érdekes és sokatmondó statisztika: évente 28 ezer férfi és 8 ezer nő hal meg a dohányzással összefüggő megbetegedésekben, ez naponta 98, óránként 4, negyedóránként 1 emberéletet jelent.
Fiataljaink cigarettázási szokásait, az első rágyújtás idejét, a dohányzási szokások kialakulásának, rendszeressé válásának mintáit keresi kutatásában szerző.
A dohányzás a drogfogyasztás kapuja, vagy kapudrog. Aki kipróbálja, és valamilyen rendszerességgel fogyasztja a cigarettát, könnyebben próbál ki más drogokat is. A cigarettázás a kíváncsisággal indul, a rászokást azonban tanári, szülői, kortárs minták erősítik meg.
A megelőzésbe fektetett kisebb-nagyobb energiák sorában érdekes Jiri Menzel filmrendező dohányzásellenes módszere, miszerint filmjeiben csak a gazemberek dohányoznak, mások kezükbe se veszik a cigarettát.

GORDON GYŐRI János: Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány. Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában.
In.: Könyv és nevelés, 2009/2. szám, 28-35. p.

Valamiféle zsigeri beidegződés folytán a „kötelező olvasmány” szóösszetétel hallatán sok diákban kialakul az ellenállás függetlenül attól, hogy egy olvasmányos, színes, élvezetes alkotásról van-e szó vagy tényleg hatalmas energiát felemésztő, időigényes, figyelmet próbára tevő műről.
A kötelező olvasmány, mint az adott kultúra kánonjogot nyert szövegszerveződése az emberi oktatástörténet régmúltjába nyúlik vissza. Az elsajátítandó alapértékek, etikailag és esztétikailag letisztult szövegnormák megismertetése az oktatás alapfeladata, ugyanakkor a beidegződött ellenállás okos, hatékony feloldása elengedhetetlen.
Magyartanárok, könyvtárosok és az olvasáskultúra fejlesztésében bármi módon érintett szakemberek sokszor dugták már össze a fejüket a probléma megoldását illetően. Érdekes megoldás és a jó pedagógus kezében hatékony eszköz lehet a kötelező, közös és kölcsönös olvasmány-csoportokkal való operálás. A kötelező olvasmány mikéntje ismeretes, annyi kiegészítéssel, hogy kötelező olvasmányként nem csupán a 400 oldalas, régies nyelvezetű, veretes megfogalmazású Iliász, de akár a Szózat pár versszakos szövegteste is adható, a tanár megítélésére bízva. A közös olvasmányok köre szintén a kánonjoggal bíró szövegkorpuszokból épül fel, de a választás a tanár és a diák közös megállapodásán épül. A kölcsönös olvasmányok köre a diákok ajánlataiból építkezik, illetve egymás közti közösségi megegyezését tükrözi, nem feltétlenül a már jogosultságokkal rendelkező szövegeket preferálva.
Mindegy, hogy mit olvas a gyerek, csak olvasson! – állítják némely fórumon. A magam részéről hiszek abban, hogy a gyerek olyan lesz, amilyenné formáljuk, az olvasmányait is okos terelgetőként használva, választásaiban is legyünk segítségére, ne hagyjuk, hogy divat, üzletpolitika elterelje őket kedvezőtlen irányba.

Bedő Sándorné

HIDVÉGI Anna: A véletlen pszichológiai magyarázatai. A Sors fura fintora?
In.: Élet és tudomány, 2009/27. p. 841-843.

A tudomány és a technika korában élünk, mindenre ésszerű magyarázatot keresünk. A véletlen meglepő és zavarba ejtő, bizonytalanságot szül bennünk, szorongást kelt.
Míg a magyarázatkeresés statisztikailag alátámasztott kortünet, addig másik oldalon a véletlennek, furcsának, szokatlannak minősített események meglepő mértékben uralják érdeklődésünket. Az ilyen eseményekre inkább emlékezünk, elbeszélésükkel még erősítjük is a fennmaradásukat, annak ellenére, hogy számszerűségükben és jelentőségükben elenyészők talán.
A bizonytalan társadalmi helyzetben a kiszámíthatatlan tendenciák irányításának illúziója figyelhető meg, az okság és a kontroll igényének megnövekedése. Napjaink játékszenvedélyeiben a matematikai rend, a logikus következmények, kapcsolatok keresése, biztos receptek a szerencsére, sőt a bennük tapasztalható véletlenek tanulható, fejleszthető képességekként való aposztrofálhatósága tapasztalható.
A cikk írója a téma gondolkodóba ejtő jelenlétéről elmélkedik.

GÁL Gyöngyi: A média hatása a diákok testképének alakulására.
In.: Tani-tani, 2009/2. p. 34-38.

A mai fiatalok számára a megjelenés, a testforma, a test ékesítése központi kérdés. Minden korban fellehető a szépség ideál, így napjainkban is. Ami szembeötlő és kezelést kíván, az hogy fiataljaink a média sugallta testideál kialakítása és megőrzése érdekében még egészségre ártalmas tevékenységekre is hajlandóak (lásd anorexia és társai).
Nyomtatott médiumaink rendszeresen közölnek „tutti” fogyókúrás recepteket, testformát alakító kúrákat, sportszereket, kozmetikai tanácsokat. Természetesen ezek nem kis anyagi hátteret feltételeznek, amiről most nem is szólunk.
Az elektronikus médiumokban szereplő személyek válogatásában és „sztárolásában” is fontos szerepe van a külső megjelenésnek. Ha szép vagy megbízhatóbb és becsületesebb vagy, sugallják, tehát a szépségnek konkrét piaci értéke van. A ma fontos emberei nem tudós elmék, hanem popsztárok, filmsztárok, bármi sztárok. Kritérium a fiatalság, szépség, kondíció, szabadság, szórakozás, élvezet. Visszajelzésként a társadalmi közegük által elvárt megjelenést közvetítő kortárscsoportok, iskolatársak értékítélete az alapvetően meghatározó.
Az emberi identitás kialakításában a test és a lélek összhangos fejlődése a kívánatos, bármely irányban történő elhajlás jellemtorzulást von maga után. Az iskola nevelő tevékenységével sokat tehet a mérleg nyelvének helyrebillentése érdekében.

BARKÓCZI Janka: Született gyilkosok. Iskolai lövöldözések a játékfilmekben.
In.: Mozinet, 2009/7-8. szám p. 106-109.

Az erőszak mindig is jelen volt az iskolában, ahogy a mindennapi életben is. Maga az iskolai élet is táplálta ezt a versenyszellem fontosságának felerősítésével, a mindenáron győzni akarással.
Kip Kinkel és a Springfield középiskola neve összeforrott az iskolai erőszakkal. A médiumok rossz hír hordozó készsége szétröpítette a névét, híressé, sztárrá téve, minden szunnyadó devianciával „megáldott” gyerek számára mintát szolgáltatva.
A filmipar sem maradt tétlen, sorra születtek az iskolai erőszakot feldolgozó alkotások (Elefánt, Zero Day, Sötét anyag, Barátnők bajban, Szemvillanás alatt, Kóla, puska, sültkrumpli), igyekezve oknyomozással a tények mögé férkőzni. Egyik rendezőt a tényszerűség, másikat az elkövetők motivációi, harmadikat az áldozatok traumái foglalkoztatták. Ki akcióként, ki lélektani drámaként ragadta meg a témát, ki a tökéletes világ díszleteinek amortizációjaként.
Az okkeresésben egyedül Michael Moore merészkedett odáig, hogy a társadalom rosszul berendezett voltát vonja felelősségre. Ezen érdemes lenne nekünk is elgondolkodni, hiszen a probléma már a mi színfalaink között is akciókat szül. Nem kellene odáig eljutnunk a megtapasztalásban, mint az amerikai színtereket megjelenítő rendezőknek, hogy a középiskola (de általában az iskola!) nem gyereknek való hely!

MAXIM ORSOLYA - VAKON MÁRIA: Védett gázlómadarunk: A fehér gólya. In.: Élet és Tudomány, 2009/20. p. 614-616.

Nagyenyedi diákok pályamunkáját olvashatjuk a lapban, melyet a Természet Világa Természet-Tudomány Diákpályázata és az Élet és Tudomány különdíját kapta.
A dolgozat kapcsán a diákok annak jártak utána, hogy a régen nagy számban fészkelő és költő madárpopuláció száma és fészekrakási lehetősége hogyan alakul Nagyenyed környékén. A felmérésen és a tapasztalat leíráson túl teljes képet nyújtanak vándormadarunk formáját, szokásrendszerét, vonulási útvonalát, az őket fenyegető természetes és mesterséges veszélyforrások (táplálkozó terület megszűnése, áramütés veszélye, növényvédő szerektől mérgezés, fészekrongálás, civilizációs ártalmak… ) meglétét illetően.
A diákok által tapasztaltak általánosíthatók a teljes gólyapopuláció életminőségére: van ahol örömmel fogadják hosszúlábú madarunkat, van ahol letaszítják a fészkeiket, hivatkozva a civilizációs vívmányokat veszélyeztető fészekrakási szokásaikra (villanyoszlop teteje).
Mindenképpen dicséretes a kisdiákok munkája, fogyatkozó természeti kincseink sorában kísérjük figyelemmel és őrizzük ezt a szép és nemes, magyar szívnek kedves madarat, s ezt a legjobb helyen, az iskolában, a jövő nemzedékénél tenni igazán hatékony.
 

KANCZLER GYULÁNÉ DR. - BIHARINÉ DR. KREKÓ ILONA: Madarak és fák napja – projektmódszerrel. In.: Óvodai nevelés, 2009/5. p. 173-177.

Az ünnepek pedagógiai jelentősége mindenki által ismert, az azokra való felkészülés közösség formáló, értékképző, élményadó folyamat. Nincs ez másként az óvodai élet során sem, sőt az apró gyerekek ezeket az élményeket magukkal viszik felnőtt életükbe is.
A madarak és fák napja (május 10.) a természet szeretetére, védelmére, a fenntartható életvitelre neveléshez, a környezettudatosság elvének megvalósításához ad eszközöket a nevelő, esetünkben az óvónő kezébe.
A szerzők óvodapedagógusok számára, az óvodai gyakorlati munkához dolgozták ki a téma projektjét komplex módon: „a fa, mint élőlény” átfogó képlettől a „fa, mint élőhelyen” keresztül az „év fája” választásig, a levelek színárnyalatának megfigyeléséig, elemzéséig.
A madarak és fák napja az egyetlen természetünnep, amelynek megtartását törvény támogatja, de e nélkül is minden pedagógusnak a jövőnkért elengedhetetlen kötelessége, hogy a környezet megismerésében, megszerettetésében, megőrzésében aktív partnere legyen tanítványainak.
 

HÁMORI BALÁZS: A versenyfogalom dinamikája. In.: pszichológia, 2008/2. p. 141-164.

Napjaink tudásgazdaságában hatalmas súllyal van jelen a közgazdaság központi terminus technikusa, a verseny, amely G. Stiegler definiálásában így hangzik: két vagy több egyén közötti rivalizálás olyasmiért, amelyet nem szerezhetnek meg mindannyian.
A szerző a verseny anatómiáját adja, reflektorfénybe kerülését, alakulását az időben, hatását a szereplőkre, hatékonyságát és negatívumait, az információs technikák berobbanásával éleződését és módosulásait. A ’győztes mindet visz’ elve a totális erőfeszítés irányába hajtja a résztvevőket, a normális erőfeszítésen túl is, bár egyértelmű, hogy a küzdők zöme soha nem nyer, tehát a befektetett energiák jó része nem hasznosul. Az Akerlof-terminus a patkányversennyel szemléletesen jellemzi a helyzetet: a sajtért folytatott versenyben csak egy patkány kaphatja meg a díjat, a többi energiája kárba vész.
Természetesen nem jelenti ez, hogy nem hatékonyak a verseny bizonyos formái. Csupán a túlhajtott, a kooperáció hiányos, önző és tisztességtelen versenyzés szegmenseit kell kerülni, az együttműködő versengés (kopetíció) ésszerű szabályait kell felállítani és betartani.
Különösen érdekes és aktuális ez a téma a ma iskolájában, hiszen a versengés jelensége elkerülhetetlen, sőt jól kezelve pedagógiai erőt jelent, rosszul pedig félrenevelt gyerekeket.

Marusnik Tünde: „Tanárverések”. In.: Iskolakultúra, 2009/1-2. szám, p. 30-43.

Az utóbbi hónapokban, években az iskolai erőszakra terelődött a figyelmünk, okkal, de nem mindegy hogy milyen módon tálalva a médiumok által és az igazságtartalmat miként derítve fel, vagy csúsztatva.
Az iskolai erőszak – illetve mindegyik és bármi formában megjelenő erőszak – előzményekkel és kiváltó okokkal rendelkezik, megítéléséhez, kezeléséhez és megoldásához validitással bíró ismeretek és tények szükségesek. Régi igazság, az erőszak a problémákra adott rossz megoldás, az erőszakra adott erőszak válasz pedig az első rossz válasz helyeslése, jó megoldásként való megerősítése. Sok figyelem és szakszerű elemzés kell még iskoláinkban az ilyen helyzetek megelőzéséhez és megoldásához.
A szerző az Erdélyi utcai iskolában történtek kapcsán az agresszió sajtó – főleg a bulvársajtó és a Magyar Nemzet – megjelenéseivel, a sajtó általi bulvárosítással, illetve politikai dimenziókba emelésével, mint aktuális jelenséggel foglalkozik. Megállapítja, hogy az erőszakról szóló tudósításokra alapvetően jellemző a konfliktusok egyoldalú bemutatása a „mindkét fél meghallgattatik” ősi módszere ellenében, nem azonos súllyal esik szó a fizikai erőszak és a verbális erőszak meglétéről, holott ezek egymással összefonódó jelenségek. A cikkek eleve ítéletet mondó címei, hangneme esélyt sem ad az olvasónak a valós ítéletre, sőt a közvélemény hiszterizálását segítik elő.
A bulvársajtó viselkedése kortünet, a lelkük rajta mondhatnánk, ha nem a gyerekeinkről volna szó, tehát a probléma társadalmi vizsgálata és megoldására teendő lépések hatékonyabb és szavahihetőbb fórumokra várnak. Mégpedig sürgősen!

Veress Kata: A svéd mesélő. Egy évszázada lett irodalmi Nobel-díjas Selma Lagerlöf. In.: Élet és Tudomány, 2009/4. szám. p. 102-104.

Kevés embernek nem csendül fel a fülében a közkedvelt könyvből készült filmsorozat zenéje és szövege:”Nils Holgersson, repül már Márton lúdon…", ha meghallja Selma Lagerlöf nevét. Nincs az a tankönyv, amely ilyen pályát futott be: iskolai honismereti tankönyvből a világ gyermekirodalmának egyik klasszikus alapművévé vált. Az eredetileg honismeretei tankönyvnek készült könyvet a nagyközönség számára is kiadták, majd más nemzetek könyvkiadásának is kedvelt darabjává vált.
A piros sipkás, fapapucsos rosszcsont fickó története máig is érvényes tanulság a gyerekek számára: a természet és az állatok szeretete, tisztelete, az együttérzés, mások önzetlen segítése hozzásegít saját problémáink megoldásához, barátokra támaszkodva a legkilátástalanabb helyzet is megoldható, s a nehézségek megoldása során hogyan válik derék legénnyé hősünk maga is.
Ha e könyv lett volna Selma Lagerlöf egyetlen munkája csupán, már így is kiérdemelte volna nagyra becsülésünket és tiszteletünket, de neki köszönhetően megismerhettük az északi legendák és tündérmesék mesevilágának légkörét is, hiszen műveire többek között ezek voltak formáló hatással.
1909-ben elsőként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, majd négy évvel később az Akadémia tagjai közé választotta.

Telbisz Ferenc: Internet. Evolúció vagy revolúció? In.: Természet Világa, 2009/2. szám,104. évfolyam, p. 52-55.

Az internet az eredeti adatelosztó, adatszolgáltató koncepciót jócskán meghaladva napjaink első számú kommunikációs eszközévé vált. A gyors növekedés, a felhasználás tömegesedése működésbeli kérdéseket generál, melyeket a rendszer megújításával, átalakításával lehet megválaszolni.
A GENI kutatásai alapján kilenc kérdéskör köré szerveződött az új internet iránti elvárások köre a következő kulcsszavakkal: globális hálózat, flexibilitás, biztonság, robusztusság, mobilitás, szenzorhálózatok támogatása, új elosztott technológiák és alkalmazások támogatása, menedzselhetőség, kezelhetőség pénzügyi szempontokból, társadalmi beágyazottság figyelembe vétele, nagy kihívások esetén a működőképesség fenntartás (pl. katasztrófák).
A hagyományosnak számító internet-forgalommal szemben (e-mail, fájlátvitel, WWW) újabb és egyre több információs technológiát igénylő forgalomfajta kerül fel az internetre (P2P, videózás, IP telefonálás, műsorszórás,…), szélesítve és nélkülözhetetlenné téve a sztrádát. Evolúció vagy revolúció? – hangzik el a címben a kérdés, amelyre válasz kerestetik.
Hogyan tovább Internet? – teszi fel a kérdést Handley, amely szerinte pillanatnyilag „épphogy működik”. A magam részéről, kedves fejlesztők, veletek vagyok!

Benedek András: A mobil tanulás hatása a nevelésre. In.: Szakoktatás, 2008/9. szám. p. 1-9.

Az info-kommunikációs technológiák megváltoztatják az oktatás-tanulás rendszerét, ehhez kétség nem fér, a kérdés milyen módon és milyen mértékben.
A tanulás ténye és az osztályterem formális tanulási közege lassan szétválik – különösen a felnőttképzésben – és áttevődik a virtuális tanulószobába, a világhálóra.
Az e-learning, a mobiltanulás kétségtelen előnye a rugalmasság, az elérhetőség, a kényelem, a saját időbeosztás szerinti foglalkozás, a tananyag egyénre szabhatósága, a hozzáférés demokratikussága (persze, ha rendelkezel a technológiával, ez azért még nem teljesen demokratikus), a szerveződő tudáshálók ösztönző, strukturáló szerepe, nyitottsága, kortól függetlensége.
A felsorolt előnyök vitathatatlanok, csak számomra nem derült ki a cikkből, hogy a szerző szerint hol, mely életkori ponton váltja fel a formális tanulást, vagy a formális tanulást ki is zárja akár?
Meggyőződésem, hogy az informális tanuláshoz érett, autonóm személyiség szükségeltetik, ehhez azért néhány évnek el kell telnie, fel kell nőni a feladathoz, nem biztos, hogy a kezdeti iskolaszakaszok idején erre predesztinált a gyerek.
Kérdésem tehát mely életkortól és milyen mértékben lehetséges a virtuális tanulás?
 

Tóth Dénes-Csépe Valéria: Az olvasás fejlődése kognitív pszichológiai nézőpontból. In.: Pszichológia, 2008/1. szám. p. 35-52.

A szerzőpáros rendkívül fontosnak tartja az olvasás fejlődése szempontjából a tipikus fejlődés megismerését, annak összetevőit, hiszen ennek tükrében elemezhető és megérthető az atipikus fejlődés, többek között a diszlexia, a hiperlexia, sőt az analfabétizmus is.
Napjainkban sokat emlegetett és vizsgált kérdés a szövegértés, amely az alkotó kognitív folyamatok komplex megértése nélkül nem értelmezhető, a művelet egyszerre „szófelismerés, jelentés-hozzáférés, tudás- és ismeretaktiválás, illetve mindezek online integrációja, következtetésekből és újraértelmezésekből álló számítások rendszere.”
A tanulmány összefoglalja, és rendszerben szemléli az olvasás mögött álló komplex kognitív architektúrát, melynek elemei fonológiai tudatosság, jól működő ortográfiai rendszer, hatékony vizuális feldolgozás, fejlett nyelvi rendszer és ezen alkotóelemek fejlett integrációja. Nagyon lényeges, hogy a gyakorlott olvasókra jellemző szintet csak a negyedikes kor végére éri el a fonológiai és az ortográfiai rendszer integrációja.
A tanulmány minden a gyermek olvasás fejlődése iránt érdeklődő pedagógus számára tanulságos és megértést segítő lehet.
 

Németh András: A neveléstörténet szakirodalmi kánonjai és a klasszikusok szerepe. In.: Iskolakultúra, 2008/9-10. szám. p. 3-10.

A kánonok az emberiség zsinórmértékei, elvárt szabályai, mintái, a kor közösségének elvárás- és értékrendszerét rögzítik, s tagadják az attól eltérő értékítélet létjogosultságát. A kánon egyrészt iránymutató segítség, másrészt megcsontosodásával merevvé teheti rendszert.
Általában az irodalom kánonjairól szoktunk beszélni (amely természeténél fogva egyrészt a társadalomban gyökerezik, másrészt visszahat rá), itt azonban a szerző a neveléstörténet kánonelméletét és kánonképzését elemzi.
Minden kánon feltételezi az őt létrehozó értelmezői közösséget, működésében pedig hatalmi elemek figyelhetők meg, amelyek összhangban vannak nemzeti, politikai, vallási hagyományokkal, értékekkel és mértékadó szakmai, közösségi elitcsoportok konszenzusán alapul. A kánon a hatalom hitelesítésének egyik eszköze, minden területnek megvan a maga kánona, így a pedagógiának is, tehát története a saját kánontörténetén keresztül ismerhető meg és értékelhető.
A hagyomány a kulturális emlékezet révén válhat kánonná kiválasztódás, az alternatívák elkülönülése során.
A cikk összegzi és elemzi a pedagógiai klasszikusokat és kánonokat.
Tanulságos történet minden pedagógusnak.

Imre Anna: A társadalmi tőke és az iskolai működés néhány sajátossága. In.: Iskolakultúra, 2008/7-8. szám, p. 20-32.

A társadalmi tőke és az iskola összefüggéseit, a társadalmi tőke oktatási vonatkozásait tárgyalja a cikk.
A társadalmi tőke fogalmi meghatározása sokféle összefüggést mutat, ha tág értelmezését vesszük alapul – miszerint a társadalmi viszonyokban rejlő erőforrás -, az iskolai viszonyokra is alkalmazható és vizsgálódásokat indukálhat.
A társadalmi tőke, egyfelől az iskolai terepen az érvényesülés elősegítője, ugyanakkor az iskola a társadalmi tőke forrása is lehet.
Az iskolai környezet, az iskolai klíma, az iskolai működés tárgykörében folytatott mérések és elemzések olvashatók a cikkben, mint a társadalmi tőke vonatkozó összetevői. Érdekes összefüggésekre mutat rá a posztszocialista, az angolszász és a skandináv iskolák tekintetében is.
Iskolavezetőknek ajánlom elsősorban.